![]()

Simakötésről akkor beszélünk, mikor semilyen minta nincs, csak a szép egyenletes anyag. Ezt úgy tudjuk elérni, hogy felváltva egy sima és egy fordított sort kötünk.
Most azt a változatot mutatom meg, amit kb. 20 évvel ezelőtt sima kötésként megismertem.
De még először egy alap tudnivaló: kezdősor után a szélszemet is lekötjük, de a második sortól a sor első szemét nem kötjük, csak átemeljük a jobb oldali tűre. (Vannak, akik az első szemet lekötik, viszont a sor utolsó szemét nem. A végeredmény ugyanaz.)
Tehát a sima szemek kötése következik. Ilyenkor a szem hátsó szárába öltünk elölről hátrafelé, úgy húzzuk át a fonalat.
Dim lights Download Embed Embed this video on your site
Eztán jön a fordított sor. Ilyenkor a szem első szárába öltünk, jobbról ballra.
Dim lights Download Embed Embed this video on your site
A második módszer
Mostanában viszont azt láttam, hogy nem ez a szokványos kötési mód! És a külföldi újságok leírásai alapján ezzel a módszerrel kötő emberkéknek egyáltalán nem is jönnek ki a minták. Próbálgattam, nézgelődtem, taktikáztam, és kiderült miért! Nem úgy kötik a simát, ahogy én! Hanem így (a szem első szárába öltünk ballról jobbra, vagy ha úgy jobban tetszik, elölről hára felé):
"Új fajta sima kötés"
Dim lights Download Embed Embed this video on your site
Csakhogy ha az előzőben bemutatott fordítottal kötünk, sose fog így állni a szem. Csak ha körben kötünk, ahol nincs fordított sor, csak minden sor sima.
Tehát ehhez a fajta sima kötéshez egy másik fordított kötés is tartozik. (Ami nekem egy kicsit kicsavarodott...)
"Új fajta fordított kötés"
Dim lights Download Embed Embed this video on your site
Előző cikk: Kezdősor kötése
És Te hogy kötsz? (A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!)




Hozzászólások
Én a régi fajta módon kötök, mert vagy huszonöt éve tanultam anyukámtól.
Viszont lenne egy kérdésem, említed a szélszemet, erről tudnál írni valamit, mert a kötőkönyvemben is épp csak ennyire említik meg, de nem írják mire, miért jó, ráadásul nem tudom elképzelni, hogyha csak átemelem, akkor hogy fog ez működni.
Én tudok mindkét formán kötni, de ha jól emlékszem akkor én a 2. változatot szeretem jobban. Már elég régen nem kötöttem, de csukott szemmel is tudtam, és szerintem még most is tudok kötni.
Köszönöm ezeket az videókat. Jómagam tudok ugyan kötni, de a gyerekeimnek is meg szeretném tanítani. Azért keretem, ilyen infókat, mert én is az első módszerrel tanultam kötni, s a mintakönyvek nekem is sok fejtörést okoztak eleinte. Később megértettem a különbségeket. Azt hittem csak én tanultam ilyen nyakatekerten kötni. Most megnyugodtam.
A második módszer az módszer csavart simájára hasonlít, és fordítva is igaz, bár a fonal elhelyezkedése a tűn az első esetben alulról megy fölfelé-hátra, a második esetben, ez előre kanyarodik. Ezért is kell ás irányból belebökni a szembe. A minták is ezért keveredtek meg. Helyre lehet tenni a mintát a saját kötésünk szerint, csak a a szemcseréket máskor kell végezni, és más irányban. Írj, ha segíthetek!
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.