Végre elérkezett az idő, hogy elkezdjem feltölteni a kötős oktatóvideókat!
Kezdjük az elején: a kötés kezdésével. És hogy ne legyen olyan egyszerű, rögtön két módot is megmutatok.
Az első az a változat, amit nem is tudom, hogy tanultam valakitől, vagy csak kitaláltam, de a lényeg: működik!
Dim lights Download Embed Embed this video on your site
(Sajnos hangot nem tudtam mellé rakni, mert a gyerekek képtelenek csendben maradni.)
Tehát! Csinálunk egy hurkot, és felrakjuk a kötőtűre. Feltekerjük a bal mutatóujjunkra a fonalat. (Ezzel szabályozzuk a fonal feszességét.) Ezután fogjuk a másik kötőtűt is, és a hurok hátsó oldalába szúrunk elölről hátra felé, majd a fonalat áthúzzuk a hurkon. Az így kialakult második hurkot az első szem mellé húzzuk a bal tűre. Most a második szem hátsó szárába szúrunk, és így haladunk, amíg a megfelelő számú szemet felszedtük. Ezzel a módszerrel gyakorlatilag egy horgolt láncszemünk van felszedve a tűre.
A másik kezdési változatot csak tavaly tanultam, nem volt egyszerű, de összejött. Van, akinek ez az alap.
Dim lights Download Embed Embed this video on your site
Az úgynevezett kézről kezdésnél nem a fonal végével kezdünk dolgozni. Ha megvan, hány szemet akarunk felszedni, annyiszor 1 cm-t (vastag fonal esetében 2 cm-t) plusz még 15 cm-t legombolyítunk, majd ennél a hossznál a bal mutatóujjunkra csavarjuk kétszer a fonalat. (Az alsó tekerés jön a gombolyag felől.) A fonalat ezután a hüvelykujjunkra csavarjuk egyszer. Gyakorlatilag egy hurkot rakunk a hüvelykujjunkra. Ezután ebbe a hurokba szúrunk a kötőtűvel alulról felfelé, és a két ujjunk között lévő fonalrész alá vezetve a kötőtűt, azt áthúzzuk a hurkon. Közben az első hurkot lecsúsztatjuk, a hüvelykujjunkkal az újabb hurkot megszorítjuk, miközben a tenyerünkkel a gombolyag felől jövő fonalat feszesen tartjuk. Majd lazítunk a szálon, hogy az újabb szemet felszedhessük. Így haladunk végig.Leírva elég követhetetlen, a videót megnézve azért érthető (remélem). Ezzel a módszerrel a kezdősorral együtt egy sima sor is le van kötve, fordított sorral haladhatunk tovább.
Van még egy változat, ami nem a legtökéletesebb, de bizonyos esetekben ez is működhet. Itt is egy tűvel szedjük fel a kezünkről a hurkokat, de csak egy szállal dolgozunk.
Dim lights Download Embed Embed this video on your site
Következő cikk: Sima kötés




Hozzászólások
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.